YouTube

Normazavarban minikonferencia az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2010. december 2-án

Címkék: , ,

A november 3-ai Budapesti Műszaki Egyetemen tartott minikonferencia után az Értéktér őszi rendezvénysorozatának következő állomása az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara.

A Corvinuson tartott konferenciához hasonlóan az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán megrendezésre kerülő minikonferencia abból indul ki, hogy a kutatás eredményei ugyan magukért beszélnek, de néhány szakértő segítségével meg kell fogalmazni, hogy a jövő szakemberei mit tehetnek ebben a helyzetben, ilyen társadalmi környezetben, hogyan lehet hozzájárulni a változásokhoz.

A jogász szakma alapvetően érdekelt (illetve érdekeltté kell tenni) a társadalmi normazavarok megváltoztatásában. Változatos lehetőségei vannak a normák befolyásolására, ezért nagyon jelentős, hogy miként vélekednek e jelenségekről, saját szerepeikről, felelősségükről. A rendezvény célja az is, hogy a szakmai felelősség elemeit erősítse.

Helyszín: az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Egyetem tér 1-3. III. előadó

Időpont: 2010 december 2. 17h

Meghívottak: a kar összes hallgatója és oktatója, más jogi karok oktatói.

A konferencia programjának szervezése során három különböző eszköz használatával tervezünk élni: gondolatébresztő rövid tudományos előadások, kerekasztal-beszélgetés az előadókkal hallgatói részvétellel, hallgatók interaktivizálása.

Program

17:00: Miért gyűltünk itt össze, avagy rövid bevezető (Dr. Fleck Zoltán)

17:10-17:30: Boda Mihály (ELTE Filozófia Tanszék): Mi következik az erkölcsi szabályok relativista elméletéből: normazavar vagy tolerancia?

17:30-17.50: Víg Dávid (ELTE Kriminológia Tanszék, OKRI): A korrupció “skizofréniája”, avagy a bizalom kényszerei

17:50-18:10: Kerezsi Klára (ELTE Kriminológia Tanszék, OKRI): Miért és meddig vagyunk jogkövetők?

18:10-18:30: Gyulavári Ágnes (ELTE Jogszociológia Tanszék): A normák megtanulása: a jogi szocializáció jelentősége

18:30-19:15: Szakmai és civil felelősség a normák zavarainak időszakában

Kerekasztal beszélgetés a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és a Transparency International képviselői között

Vitavezető: Fleck Zoltán (ELTE Jogszociológia Tanszék)

19:15-19:30 Gedeon Valéria (ELTE Kriminológiai Tanszék): Beszámoló a joghallgatók körében végzett vizsgálat eredményeiről”

19:30-től Érezzük-e a zavart és tudunk-e ellene tenni? – Nyílt beszélgetés, vita a résztvevők között

Vitavezető: Fleck Zoltán (ELTE Jogszociológia Tanszék)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kérjük, ha tudod, jelezd Facebook oldalunkon a részvételedet!

Vegyél részt az eseményhez kapcsolódó plakátpályázatunkon is!

Hagyj üzenetet!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!